A farsangi mulatságokról legtöbbünknek a jelmezes beöltözések és a karneváli hangulat jut eszünkbe, azonban ennél többről van szó. Már az iskolában megtanultuk, hogy a tél utolsó hónapja a február, éppen ezért az ünnepély alapja számos országban a tél elűzése, ezzel egybekötve a tavasz köszöntése. Egy biztos, nem lehet behatárolni egy adott napra, mindinkább egy időszakra, azaz vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig (hamvazószerda előtt, húsvétvasárnap előtti 47. nap), a nagyböjt kezdetéig tart.

De lássuk honnan is ered valójában? A középkori hiedelmek szerint a tél utolsó napjaiban, amikor a nappalok egyre rövidebbek, azt hitték, hogy a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek ez által életre kelnek. Ezért vigadalommal, felvonulással, beöltözéssel és boszorkánybábú égetéssel akarták ezeket a gonosz szellemeket elűzni, ezért a régi jelmezek, mind ijesztőek voltak.

Magyarországon a középkorban, a nemesi udvarokban bálokat rendeztek és a polgári réteg is rendezvényeket szervezett. A falusi néphagyományokban is fontos szerepet játszott a farsang. A párválasztás mellett a farsang lényege a szabályok felrúgása és kigúnyolása, az ijesztő álarcok mögötti névtelenség erre jó esélyt is adott. A farsang csúcspontja hagyományosan a karnevál, amit magyarul a farsang farkának nevezünk. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig terjedő 3 nap tulajdonképpen a télbúcsúztató. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

Farsang idején főleg laktató húsételeket fogyasztottak, hiszen ezen időszakot követően már a böjt következett, amikor le kell mondani a húsról és a sok ételről.

Jellegzetes farsangi ételek még a kocsonya, káposzta és természetesen a farsangi fánk.

Hagyományos szalagos farsangi fánk recept:

60 dkg liszt

2,5 dl tej

2,5 dkg élesztő

csipet só

1 evőkanál rum

8 dkg margarin

2 db tojássárga

1 marék cukor

olaj a sütéshez

A tálaláskor:

sárgabaracklekvár vagy meggydzsem

porcukor

Elkészítés: A cukrot a tejbe szórjuk, langyosra melegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Ha felfutott, hozzáadjuk a lisztet, a csipet sót, a rumot, a tojások sárgáját. Elkezdjük dagasztani, közben apránként adagoljuk hozzá a felolvasztott margarint, amibe 1 teáskanál étolajat is teszünk. Addig dagasztjuk, amíg elválik a kezünktől. Közepesen lágy tésztát kapunk. Meglisztezzük a tetejét, letakarjuk egy konyharuhával, 30 percig kelesztjük. A megkelt tésztát kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Ismét letakarjuk, és 20 percig kelesztjük. Nem túl forró olajban (kb. 170 fok) az egyik oldalát fedő alatt sütjük, majd megfordítva, a másikat fedő nélkül – szép pirosra. Papírtörlőre kiszedjük, lecsepegtetjük. Még forrón megtöltjük a fánkok közepét sárgabaracklekvárral vagy meggydzsemmel, megszórjuk porcukorral, és azonnal tálaljuk.

Forrás:

www.auroraonline.hu; www.wikipedia.org/wiki/Farsang; www.almaimotthona.hu; www.mindmegette.hu; www.mohacs.hu

 

February 20, 2019