Sokan hisznek a szoláriumban, de ettől nem várhatunk valódi védelmet

Brit tudósók megállapították – de most tényleg -, hogy a nyaralni utazók majdnem fele legalább egyszer leég a tűző napon. Ugyanakkor az otthon maradók harmada is túl sok UV-sugárzást kap nyaranta legalább egyszer, legalább is a Brit Bőrgyógyászok Szövetsége szerint. Ez a nemrég készült kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy nem lesz jobb a helyzet az utazás előtt beiktatott szoláriumozástól sem.

Sőt, a mesterséges napfénnyel éppen a várttal ellentétest hatást érhetünk el, és nagyobb az esélyünk a leégésre a vízparton, mint akkor, ha el sem mentünk volna a szalonba. Ennek a furcsa eredménynek az lehet a magyarázata, hogy azok, akik szoláriumban „készítik elő” a bőrüket az igazi napfürdőre, azok azt hiszik, hogy megadták a szükséges védelmet a szervezetüknek a leégés és a bőrrák ellen. De a szoláriumban szerzett barnaság csak azt mutatja, hogy a szervezetünk termelt egy kis melanint, vagyis azt a pigmentet, ami színt ad a bőrünknek, a hajunknak és a szemünknek, és ami képes egy kissé megszűrni a napsugarakat. Ez csak körülbelül annyit számít, mintha kettes-négyes faktorú naptejjel kentük volna be magunkat, vagyis nem alkalmas arra, hogy megóvjon bennünket a Nap rákkeltő és a bőrt öregítő hatásától.

 

Lássuk akkor, hogy mitől lehet biztonságosabb a napozás!

  • Régi tipp, de hasznos és egyszerű: hagyjunk magunkon néhány ruhadarabot a bikinin kívül is. Például jól jön egy rövidujjú póló, egy sapka vagy szalmakalap, és persze egy jó minőségű napszemüveg.
  • Tessék beülni az árnyékba délelőtt tizenegy és délután három között, mert így megússzuk a legdurvább UVB-sugárzást.
  • Ne sajnáljuk magunktól és szeretteinktől a naptejet, napolajat. A faktorszám legyen legalább harminc, és legyen benne UV-sugárzás elleni védelem is. Ezzel sose spóroljunk, tessék rendszeresen és bőségesen használni!
  • A gyerekekre mindig nagyon figyeljünk, például sose hagyjuk őket fedetlen testtel, fejjel órákon át homokozni a parton.
  • Végül egy fontos tipp a napozás utánra: ha haza térve valamilyen változást észlelünk az anyajegyeinken, a foltjainkon, akkor azonnal menjünk el legalább a házi orvoshoz. Ő majd tovább küld bennünket a bőrgyógyász szakemberhez, ha úgy ítéli meg, hogy ezúttal túl sokat süttettük magunkat a nyári napon.

Képek forrása: c.xphere.com ; vita.ee

June 5, 2018