A májusfa a fiatalság, az újjászületés és a szerelem szimbóluma. Jakab-fának is nevezik, mivel Szent Jakab vértanú napján állítják. A májusfa állításról a 15. századból valók az első feljegyzések, ám ennél valószínűleg sokkal régebbre nyúlik vissza a története.

A májusi-pünkösdi ünnepkör történelmi kapcsolatai következtében egyaránt tükrözi a természet ciklikus változásaihoz fűződő mágikus-praktikus részeket és a naptári év egyházi, vallási oldalát.

A májusfa állításának napja a magyar nyelvterület legnagyobb részén május elseje, de történeti és friss adatok szerint a nyelvterület északi és nyugati részén pünkösd napján is állítottak májusfát. A két ünnep kapcsolatai annyira erősek, hogy nehéz volna eldönteni, tulajdonképpen melyik naphoz is kötődött tartósan, hagyományosan a májusfa-állítás ünnepi szokása.

A kereszténység előtti tavasz-szimbólum középkori vallásos magyarázatai pl. Fülöp apostol szerencsés megmenekülését, majd a keresztfán szenvedett vértanúságát, mások Jakab apostol vértanúságát említik a májusfa-állítás szokásának magyarázataként. A székelyeknél ezért nevezik a Fülöp-Jakab napra virradatkor állított májusfát Jakab-fának vagy hajnalfának (húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön). A 18. sz.-ban a tanítók és diákok állították fel a májusfát a templomokban.

A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együtt, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyen csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. Egyes községekben a legények a rokon lányoknak is állítottak májusfát. A májusfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára felszögezték volna. Erdélyben ki is faragták a fát vagy a legény rávéste a nevét. A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a férfiak közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. több mindent is mutatott: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfították el. Az is előfordult, hogy a legények megpróbálták egymás májusfáját ellopni, így viccelődve vagy nehezítve a másik dolgát. Egyes településeken szokás volt, hogy szerenádot is adtak a lánynak, aki a zenét hallva egy szál gyufát gyújtott, majd borral kínálta a fiúkat. A májusfaállítás egyes területeken nemcsak a közeledés szándékát jelezte, hanem a húsvéti locsolkodáshoz hasonlóan a fiatal nőrokonoknak is járt. Ha pedig egy lánynak rossz híre volt, akkor kacatokkal díszített fát kapott, ezzel szégyenítették meg.

A magyar nyelvterület északi és nyugati részén gyakori volt a május elsején állított fát pünkösdkor bontani. A májusfa bontása (elsősorban ott, ahol pünkösdkor bontják) már nyilvános, játékokkal, versenyekkel tarkított ünnep volt: kitáncoltatták a fát, vagy zöld ágakba öltöztetett alakoskodók váltságpénzt gyűjtöttek, sorra járva a falu házait. A bontás ceremóniáinak (fára mászás, májusfa-kitáncolás stb.) kapcsolata lehetett a pünkösdi választásával is. Erre utal a májusfa mellett vagy helyett állított máj-kerék, amely egy magas rúd végére tűzött, szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkerék. A kerék díszeit versenyezve próbálták leszedni a máj-kerékre felmászó legények. Az ügyességi verseny győztese éppúgy lehetett pünkösdi király, vagy legénybíró, vagy akár a bálokat, mulatságokat rendező első legény is.

Források: http://mek.niif.hu/ , femina.hu

May 3, 2021