Minél többet adsz, annál gazdagabb vagy! – ez Béres Alexandra Fitness Világ és Európa bajnokunk mottója. Alexandra azonban nem csak a sport világában sikeres, bátran állíthatjuk, hogy ő Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb fitness és életmód szakembere. Édesanyaként és üzletasszonyként is helyt áll, az általa kidolgozott súlykontroll program segítségével többezren élnek egészégesebben.

Béres Alexandra első komoly sikerét 1994-ben érte el, amikor 18 évesen Fitness magyar bajnok lett. Rá két évre pedig, előbb az Európa, majd a Világbajnoki címet is megszerezte. Az elkövetkező három évben végig a fitness világ élmezőnyéhez tartozott, 1999-ben ismét megnyerte a Fitness Európa-bajnokságot. 2003-től egy különleges sportágban, a Curling-ben is kipróbálta magát – a tőle megszokott szorgalommal és kitartással. Erőfeszítéseit 2008-ban a magyar csapat tagjaként egy “B liga” Európa-bajnoki bronz, majd 2011-ben “B liga” Európa-bajnoki arany koronázta.

 

A sport mellett a szakmai és üzleti életben is egyedülálló sikereket mondhat magáénak. 12 fitness DVD kidolgozója, megalkotója, 1 könyv szerzője, 3 könyv társszerzője, és számos televíziós produkció szakmai tanácsadója. Alexandra vezeti az országos Gilda Max Fitness hálózat szakmai munkáját, főszerkesztője a Diéta&Fitnesz magazinnak, és megalkotta a Béres Alexandra Súlykontroll életmód programot, amelynek többezren köszönhetik, hogy egészségesebben, fittebben és tudatosabban élnek.

Ha Ön is szeretné megismerni Alexandrát, megtudni mi a titka az egészséges, fitt és sikeres életnek, éljen a lehetőséggel és jelentkezzen játékunkba ITT, melynek feltételeit IDE kattintva éri el. A „Töltsön egy napot Béres Alexandrával” akció keretein belül most Ön, és egy kísérője is csatlakozhat az egészségtudatos emberekhez!

„Azt, hogy „a csoda Benned van” roppant komolyan gondolom. Nem várhatjuk mástól a megoldást, magunknak kell tennünk a vágyaink eléréséért! A pillanatnyi siker könnyelmű ígérete helyett hiszek a szorgalomban, a hiteles példamutatásban.” – vallja Béres Alexandra.

July 26, 2017