Hogyan érhető el a testi és lelki harmónia? Mikor érezhetjük azt, hogy teljesen békében vagyunk önmagunkkal? Béres Alexandra az I. Életmód nap alkalmával osztotta meg boldogsága titkát játékunk nyerteseivel.

Az I. Életmód Nap alkalmával a játék nyertesei és kísérőik a három alappillér, az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás és a kiegyensúlyozott életmód eléréséhez kaptak tippeket és ötleteket, majd a program második felében Alexandra otthon is végezhető, egyszerű fitnesz gyakorlatokkal mozgatta át a résztvevőket. A budapesti luxushotelben megrendezett eseményen a torna után a helyszín wellness részlegén pihenhették ki a fáradalmakat a szerencsések.

Béres Alexandra is rengeteg pozitív energiát merített az eseményből: „Megtaláltuk a közös pontot, és olyan témákról tudtunk beszélgetni, ami mindenki számára érdekes és motiváló volt. Úgy éreztem hogy akik eljöttek, nagyon-nagyon érdeklődők voltak. Lehetett látni rajtuk, hogy már most is egészségtudatosak, benne van a gondolatukban az, hogy szükséges valamit tenni, és nemcsak várni a csodára.

Hozzátette: „Ennyi csillogó szemű embert ritkán látok velem szemben, olyan sok érdeklődő kérdést is kaptam, hogy meg is hatódtam. Nagyon élveztem a velük töltött időt.”

Szeretne többet is tudni az I. Életmód Napról? Tekintse meg az eseményről hangulatvideónkat ITT!

Szívesen eltöltene egy napot Béres Alexandrával? Jelentkezzen játékunkra ITT!

Natural Pharmaceutical Fitness Team

August 24, 2017