Csatlakozzon az egészségükre tudatosan vigyázó emberekhez, vegyen részt a játékban, és nyerjen a “Töltsön el egy napot Béres Alexandrával” promócióban! Játékunk hamarosan a végéhez ér, már csak két nyertes számára maradt lehetőség a részvételre. Az utolsó sorsolást október 17-én tartjuk.

Ne maradjon le, jelentkezzen MOST!

A Natural Pharmaceuticals Egészség Nap rendezvényén (november 5.) egy jó hangulatú, személyre szabott előadást tart Alexandra arról, hogy kinek mi a megfelelő mozgásforma, és hogyan érdemes táplálkozni. A nap során emellett egy közös torna is szerepel a programban, amely egy olyan mozgásélményt ad, amely feltölti és motiválja, és új lendülethez segíti Önt a hétköznapi kihívások legyőzéséhez.

„Ha szeretnél valamit elérni, tenned kell érte. Ne várjuk a csodát semmilyen külső tényezőtől, mert attól nem fog semmi megváltozni – nekünk kell tennünk a változásokért, hiszen akkor érezzük igazán magunkénak a sikert. Ahogy a vitaminfogyasztásnál, úgy a testmozgásnál is érdemes szokásokat kialakítani, mert ezek fognak segíteni a hosszútávú eredmények elérésében. Mindennek legyen meg a pontos, jól kialakított helye a napirendünkben, a heti többszöri rendszeres sportolásnak és a napi vitaminbevitelnek is.” – mondta Béres Alexandra, a Natural Pharmaceuticals márkanagykövete, fitnesz világ- és Európa-bajnok sportoló.

A torna és a személyes tanácsadás mellett egész napos wellness program is része a rendezvénynek–  az úszómedence (26 C°), két termál medence (33 és 38 C°),  jacuzzi (38 C°), és az aromafürdő és a szauna egyaránt használható a nap végéig.

Hogyan vehet részt a nyereményjátékban?

Elég, ha: megvásárolja egyik termékünket és határidőre kifizeti, majd ezen a linken, vagy telefonon a 06-1-796-17-01-es számon jelzi, hogy részt szeretne venni a játékban További információk a részvételi feltételekről ITT.

kreatywna_tworczosc

September 26, 2016